Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek

Sziasztok! Mindössze két nap alatt elolvastam az Asylum-trilógia első kötetét. A könyv megtetszett és megihletett egy kis íráshoz, tehát hoztam nektek egy részletes kritikát róla.

Fülszöveg:

A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.

El sem hiszem! Végre egy normális fülszöveg! Pontosan leírja a sztori lényegét, meghozza a kedvet, de nem is túloz: én sem írhattam volna jobbat. :P

A történet ugyanis tényleg nagyon izgalmas, szerintem inkább beillik kriminek, mint horrornak (ellentétben a kritikákkal, amelyek szerint ez egy szuperfélelmetes sztori - ne higgyünk nekik, a könyvet bátran olvashatják gyengébb idegzetűek is!)
Persze vannak benne megszokott klisék, mint például az elhagyatott, titokzatos helyiség a pincében, ami egyszerűen minden ijesztő épületben fellelhető. És amit a főszereplők természetesen már az első nap felderítenek, és addig látogatják rendszeresen, amíg át nem élnek ott egy hiánypótló halálközeli élményt. Ez azt hiszem, szinte minden horror/thriller/izgalmas történetben megjelenik, viszont a jó hír, hogy a sztori valahogy mégis egyedi és izgalmas. A lényeget sejthetjük, de sosem lehet tudni, éppen mi fog történni. (Én például teljesen más végkifejletre számítottam.) Szóval összességében látszik, hogy az író nem csak a hasára ütött, amikor kitalálta az alapsztorit. Az pedig, ahogyan a múltat összekapcsolja a jelennel, nagyon jól meg van oldva.

A szereplők jelleme szintén rendesen kidolgozott. Dan talán még a legegyszerűbb, legátlagosabb karakter: a tipikus zárkózott, kicsit szerencsétlen, de okos srác. Nem utáltam, de volt, hogy irritált. Abby az elején nagyon szimpatikus volt, de aztán néha idegesítően viselkedett. Ennek ellenére megkedveltem, bár szerintem nem illenek össze Dannel. Jordan volt a kedvencem! Kicsit talán bunkó (bár én inkább a bóknak is beillő "szarkasztikus" jelzővel illetném), de a lelke mélyén kedves, segítőkész és nagyon jófej fiú.

Ami még feltűnt olvasás közben, hogy az elején olyan volt, mintha egy teljesen amatőr szerző regényét olvasnám. Aztán ez az érzés elmúlt, tehát nem volt zavaró, de a történet emiatt kicsit nehezen indult el. És néha szerintem túl sok volt benne a párbeszéd. Természetesen senki sem vár el egy ilyen könyvtől oldalakon át tartó leírásokat, de azért ezt izgalmasan is meg lehetett volna oldani. (Én biztosan jobban bemutattam volna az elmegyógyintézet épületét, meg persze a szereplők kinézetét is.) A regény tehát tetszett, de nem hiszem, hogy elolvasom a következő két részt, még ha így maradtak is megoldatlan rejtélyek. Viszont mindenkinek ajánlom, aki szereti a krimiket: egyszeri olvasmánynak nagyon szórakoztató.

/A könyvhöz kapcsolódó vicces sztori:
Be kell vallanom, hogy mégiscsak van pár ijesztőbb rész a regényben. Erre ékes példa, hogy éppen egy nagyon izgalmas résznél tartottam, amikor abba kellett hagynom az olvasást, hogy lemenjek uzsonnázni. Éppen nagyban ettem, amikor hűvös szelet éreztem az asztal fölött "elsuhanni" (?). Mondanom se kell, hogy kirázott a hideg, mivel egyetlen ablak sem volt kinyitva, és sehonnan nem jöhetett be a szél. Ezek után gyorsan felrohantam a szobámba, de az Asylumot nem mertem aznap tovább olvasni... :'D/

Blogprojekt #5 – Kedvenc kiakónk 3.nap: KMK-s különlegességek


Sziasztok!
Az előző két Blogprojektes napon, azokról a KMK-s könyvekről írtam, amik kedvencek lettek vagy csalódtam bennük, nem tetszettek. Ma azokról írok, amelyek ugyan se az egyik se a másik hatást nem váltották ki belőlem valamiért mégis különlegesek számomra. Előre láthatólag nem hiszem, hogy én valami sok könyvet be tudnék sorolni ebbe a kategóriába, mert ha valami különleges számára akkor általában kedvenc is lesz. Szóval, ha már a Könyvmolyképzőről írok három napja az általános véleményemet is megosztom veletek a kiadóval kapcsolatban.
Kezdjük!
(Nagyon rövid leszek.)

Különleges számomra...


az Anna és a francia csók, mert ez volt az első Vörös Pöttyös könyv, amit olvastam.

a Vaskirály, mert ez volt az első könyv, amit molyon cseréltem el :D.

az Álom két keréken, mert a második és a harmadik újraolvasás között, valami történhetett velem, ugyanis az egyik kedvenc könyvemből, egy közepes, lassú folyású, túl kevés romantikát tartalmazó könyv lett, nagyon idegesítő főszereplővel és szüleivel. Lehet kár volt újraolvasni. :D

az Angyal, mert elindított az Árnyvadásszá válás útján és összeismertetett minket az egyik legjobb barátnőmmel. <3

a Slammed–Szívcsapás trilógia, mert segített tágítani a komfortzónámat a Rubin Pöttyös könyvek felé.

a Liverpool Street, amiatt, aki ajánlotta és, mert egy szomorú, de szép történet, amiből sokat lehet tanulni.

az Empire of Storms–Kardok vihara és az Őszi dobszó, mert ilyen szintű kiborulást és őrjöngést nem kis feladat kiváltani belőlem, eléggé nyugodt embernek tartom magam. Az Őszi dobszó egy potom egy órás ámokfutást váltott ki belőlem éjféltájban, az EoSra meg elég csak gondolnom, hogy teljesen kiboruljak. Elismerésem nektek! :DD

minden más kedvenc könyvem, hiszen minden könyv hozzánk tesz valamit, mind különleges számomra(ami kedvenc lett).
Könyvmolyképző kiadóról a véleményem(A kiadóval természetesen semmilyen kapcsolatban nem állok, csak egy rajongó vagyok és ez a saját személyes véleményem.)
Szerintem a Könyvmolyképző sikerének a fő oka a hatalmas és minden témára, műfajra kiterjedő kínálatuk. A legtöbb ifjúsági könyvet ők adják ki Magyarországon, ezért is a kedvenc kiadóm. Bár elsősorban az ifjúság a célközönségük, mégis folyamatosan újabb és újabb műfajú regényeket kezdenek el kiadni, új pöttyöket alkotva. Még mindig a Vörös Pöttyösekből van a legtöbb, de már az Arany és Rubin Pöttyös könyvek kedvelőinek is van bőven miből válogatnia. Szerintem ezt nem is kell tovább ragozni. De mi az, ami miatt az előbb felsoroltakon kívül a kedvencemmé vált?
◈Hihetetlen mennyiségű könyvet adnak ki évente. Ez azt jelenti, hogy évek óta nem volt olyan, hogy ne tudtam volna, mit vegyek meg legközelebb, maximum a bőség zavara állt fenn. 
◈A kiadások mínősége. Egy-egy kiadóval komoly problémám, hogy épp csak ránézek a könyvre, már törött a gerince és ezt nem úgy értem, hogy hibásan árulják, hanem hogy nagyon gyorsan eltörnek. Én meg egyszerűen utálom, ha egy könyvnek törött a gerince. Természetesen a KMK könyvgerincek is törnek, nem mondanám, hogy az övék a legstrapabíróbb, de ha valaki vigyázz rá, akkor nem hajlamosak csak úgy a semmitől rongálódni.
◈A webshop és az ingyen kiszállítás. Ez már az anyagiasabb része a dolognak, de én akkor is nagyon szeretem, hogy a webshopban folyamatosan van valami akció, akkor is ha a nagyobbakat nem számítjuk. Emellé jön a 2 könyv után ingyenes kiszállítás. Én a többi kiadótól általában azért nem rendelek közvetlenül, inkább megveszem a boltban, mert vagy egyáltalán nincs vagy csak egy sokkal nagyon összegtől ingyenes kiszállítás. A postaköltséggel pedig szinte semmilyen akció mellett nem éri meg nekem online rendelni.
◈A visszacserélés és probléma kezelés. Mint mindenhol, itt is előfordul, hogy más könyvet kapsz, mint amit rendeltél, hibásan érkezik vagy valamilyen ajándékot, ami járt volna a csomaghoz nem kapsz meg. Ezek nagyon kellemetlenek tudnak lenni, de nagyszerűen kezelik. Egy héten belül visszacserélik ha hibás vagy rossz könyvet kaptál, a csomagból kimaradt ajándékot, könyvjelzőt egyebet elküldik ingyen és így tovább. Karácsonykor volt is egy nagy balhé az egyik könyv megjelenését illetően, ami nagyon sok rajongóból előcsalta a mérgesebbik énjét. Ezt én végigkövettem különböző könyves oldalakon és azt kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenül nagylelkűen és jól megoldották. 
◈Folyamatosan kapcsolatot tartanak különböző könyves oldalakon a az olvasókkal.
Természetesen nem akarok elsiklani a hibái mellett se hiszen ezek is vannak. Mint például a szövegek minősége, ezek sajnos sok könyv esetében tartalmaznak helyesírási hibákat, elgépeléseket, nyomdahibákat. Szerencsémre én ezeket viszonylag ritkán veszem észre, de más figyelmesebben olvasókat és azért engem is eléggé szokott zavarni. Vannak még ilyen és ehhez hasonló hibái, de ezek alulmaradnak szerény véleményem szerint a pozitívumai mögött. Számomra. Ha te mást gondolsz, akkor nyugodtan írd le nekem kommentben, kulturáltan. :)
Ha kedvet kaptatok valamelyik könyvhöz, megvásárolhatjátok itt: https://konyvmolykepzo.hu/
Ez lett volna a januári Blogprojekt, remélem tetszett nektek, ha igen vagy ha nem ne tartsátok magatokban! Következő hónapban valami különlegessel készülünk neketek ;).

Nézzetek be a többiekhez is:
Sajnos Petra, az alapítónk kiszállt és a többiek időszűkében nem tudnak részt venni ezért most csak hárman vagyunk :(
Kamilla (Könyves Boldogság blog)
Felhő (Felhő olvasónaplója blog)

Blogprojekt #5– Kedvenc kiadónk 2.nap: KMK-s csalódások


Sziasztok!
A mostani blogprojektünk 2. napja nem éppen pozitív, ugyanis azokat a könyveket gyűjtöttünk össze, amikben csalódtunk. Hiszen hiába a kedvenc kiadód adta ki, attól még előfordul olyan, talán nem is kevésszer, hogy nem tetszik a könyv, csalódsz benne. Ez elkerülhetetlen főleg, ha egy kiadó sok, különböző témában is kiad könyveket. Ma tehát elhoztam nektek, azokat a KMK-s könyveket, amikben csalódtam, amik nem tetszettek. Leszögezném, hogy ez az ÉN véleményem, te attól még imádhatod, ez ízlés kérdése, attól szép a világ, hogy mindenki más dolgokat szeret és nem szeret.
Kezdjük hát!
(Most csak olyanokat írok, amiket végigolvastam, azokat nem említem, amik annyira taszítottak, hogy végig se bírtam olvasni. Pöttyök szerint most nem bontom, nincs sok.)


  • Böszörményi Gyula: Az időkút

Böszörményi egy nagyon népszerű író Magyarországon, mind a gyerek, mind az ifjúsági könyveit nézve, de én sajnos nem szeretem szinte egyik könyvét se. Pedig próbáltam! Az első, amit tőle olvastam a Lúzer Rádió, Budapest még tetszett, így ez jelenti a szintét előbbi mondatomban. Aztán elolvastam a megnevezett könyvet, Az időkutat. Nem tetszett, unalmas volt, zavaros és értelmetlen. Hosszabb értékelésemért katt ide. Aztán megtetszett a 9... 8... 7... borítója, így abba is belekezdtem, de nekem túl fura volt, nem olvastam végig. Végül innen nézve utolsó próbálkozásként megvettem a Leányrablás Budapesten-t, hiszen mindenki imádja Vörös Pöttyös, nyomozós és történelmi, pont jó lesz nekem. 40 oldalig, ha eljutottam benne, mielőtt feladtam annyira nem kötött le és a stílusa se ragadott meg. Kölcsönadtam barátnőimnek, nekik tetszett, megpróbálkoztam vele még egyszer, de még mindig semmi nem volt, ezért eladtam. Mostanában fontolgatom, hogy újra megpróbálkozok vele, de max könyvtárból, annyira szeretném szeretni! Így alakult hát az én ismeretségem Böszörményivel. A Leányrablás Budapesten-ig össze se kötöttem ezeket a könyveket, nem tudtam, hogy ugyanaz az írójuk, de most már látom és egy jó tanácsnak veszem, hogy nekem nem kell az ő könyveivel foglalkoznom. Tényleg sokan szeretik, szóval ez a véleményem ne bizonytalanítson el, ha az egyik könyve olvasásán gondolkodsz. Kivéve, ha az a könyv, az Időkút, többektől olvastam, hogy az nekik se tetszett. :/

  • Alyson Noel: Halhatatlanok sorozat
Első három részt olvastam, amikor félreraktam a sorozatot egy kis időre és mikor legközelebb visszagondoltam rá és fontolgattam, hogy esetleg folytathatnám, azon kaptam magam, hogy már utálom az egészet, úgy ahogy van! Írtam molyra rövid kis értékeléseket, amik tulajdonképpen ezt taglalják, bemásolom ide őket:

1.Evermore–Mindörökké
Jó rég olvastam ki.
Elsőre nagyon tetszett, de ez nem volt elég ahhoz, hogy így utólag 2,5-nál több csillagot adjak rá. Ugyanis visszagondolva, nagyon nem tetszik. Elcsépelt, sablonos és nem tetszik a stílusa. A főszereplőket nem bírom.
Nem igazán ajánlom az olvasását van ilyen témában egy csomó sokkal jobb.

2.Blue Moon–Kék hold
Mivel az előző elsőre tetszett, ezt is elkezdtem gondolkodás nélkül. Egy kicsit már kevésbé tetszett,kicsit szerintem fiatal voltam még hozzá az akkori 11 évemmel. Hát igen egy cseppet. Itt már talán kezdett leesni, hogy a főszereplőkkel valami nem okés, hogy nem igazán szimpatikusak főleg a lány.

3.Shadowland–Árnyvidék
Ugyan végigolvastam de ezt már akkor se szerettem. Már szörnyen szappanoperás, erőltetett volt. És ennek az olvasása közben jöttem rá, hogy ez nem trilógia, vagyis ez nem az utolsó rész. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezt befejeztem, tettem egy gyenge kísérletet a következő rész elolvasására, de nem tudtam tovább olvasni. Azóta is utálom a sorozatot. Van pár rész amit nem utálok, de semmit se tudok felidézni, amit szeretnék.


Összefoglalva gyenge, erőltetett, sablonos, szappanoperás, de a rosszabbik fajtából és rengeteg jobbat lehet a kategóriájában olvasni e helyett.

  • Csendes Nóra: Zápor utca

Írtam róla blogon ide kattintva elolvashatjátok. Összességében nem volt olyan rossz, csak az írásmód, a stílus nem jött be, ahogy a történet és a mondanivalója sem. De ez tényleg csak az én ízlésemen múlt.


  • Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

Legnagyobb problémát itt az jelentette, hogy bár nálam nem feltétel, hogy tudjak azonosulni a szereplőkkel, itt olyan szinten nem tudtam azonosulni semelyikőjükkel, sőt a legtöbb esetben még csak meg sem értettem őket. A művész élet tőlem nagyon távol áll. A második legnagyobb problémám az volt, hogy a könyv durván deprimáló hatással volt rám. Amikor nem a jelen szenvedését élte éppen a főszereplő, akkor a jövő szenvedéseit vetítette előre. További negatívumokról és pár pozitívumról olvashattok ide kattintva.


  • Jenny Han: A nyár amikor megszépültem

A könnyebbség ezzel a könyvvel kapcsolatban az, hogy nem csak én utálom! :D Egy ismerősömmel cseréltem és így szereztem meg, ő állítólag imádta, hát akkor nem tudom miért adott túl rajta, de az biztos, hogy nekem nem tetszett. Könnyed nyári, boldog olvasmányra vágytam, el is kezdtem olvasni a Balaton parton. Erre azzal kellett szembesülnöm, hogy a főszereplő lánynál kevés idegesítőbb és döntésképtelenebb szereplővel találkoztam, történet nincs, árad belőle egy ideig álcázott depressziós hangulat és úgy az egészet nézve is jó esetben semmi, rossz esetben egy szörnyűség! A helyzetét csak tovább rontotta, hogy elgondolkodtam rajta, hogy folytassam-e. Ezzel azzal járt, hogy elolvastam a 2. és 3. rész fülszövegét, ezután egy "tudod ki fogja ezt elolvasni!"-val letettem eme tervemről. Ha még további okokra is kíváncsiak vagytok katt ide.


  • Julianne Donaldson: Blackmoore

Itt és az ezután következő kettőnél a csalódás részén van a hangsúly. Neem volt olyan rossz, de számomra az Edenbrookot nagyon alulmúlta és a saját olvasásélményemet is rontottam az ön-spoilerezéssel. Hosszabban ide kattintva olvashattok róla.


  • Jus Accordo: Touch–Érintés

Mint mondtam itt is a csalódáson van a hangsúly. Nem vártam sokat a könyvtől, csak éppen arra se számítottam, hogy ilyen semmilyen lesz. Jó, jó, de mintha már ezer ilyet olvastam volna, ehhez hozzájön még pár furcsaság, pár fordulat nem azt a hatást érte el, hogy "wow most jól meglepődtem, hogy hogy nem számítottam erre?!", hanem inkább ilyet "mi? De erre nem is láttunk SEMMI utalást, elfelejtette ezt beleírni az írónő? A főszereplő a saját gondolatait is rejtegeti egy E/1-ben írt regénynél?". Kicsit hosszabban itt olvashattok róla.


  • Maggie Stiefvater: Linger–Várunk

Az első rész után, amit nagyon nagyon szerettem meg se fordult a fejemben, hogy ez nem fog tetszeni. Pedig a felétől már szenvedtem. Az előző részben újdonságként ható hangulat már fárasztóvá vált, mindenki depis lett, mintha még az idő is ragasztóba ragadva vánszorgott volna és nem történt semmi! Ami történt az is rossz volt. Pontosabban nem rossz, hanem szomorú dolog. Na, ebből most úgy néz ki, mintha nagyon nem tetszett volna, pedig ez nem igaz az új szerelmi szál és a régi is nagyon érdekes és szerettem, emellett gyönyörű gondolatok és idézetek vannak benne. Szerencsére később kiderült, hogy ez csak egy mélyrepülése volt a sorozatnak ezután gyorsan kiolvastam a maradék két részt is és tetszettek. Az első rész azonban semelyik nem múlta felül. Bővebben itt írtam róla.


  • Shanon Hale: Austenland–Vakáció Mr. Darcyval 

Lassan a listám végére érünk, ez az utolsó előtti, már jó rég olvastam az egyik első VP-s könyvem volt még abból az időből, amikor azt se igazán fogtam fel mi az a VP. Ettől teljesen függetlenül nem tetszett, ennél unalmasabb könyv csak az eredetije volt khm Büszkeség és balítélet... (nem kérek megkövezést  köszönöm szépen :D), de ezt az olvasása idején még nem tudtam, pozitívum az alapötlet és a vég kifejlett. Film is készült belőle, mily meglepő nem néztem végig, mert untatott. És köszönöm, de tényleg nem kérek szidalmakat, mert nem szeretem se ezt, se az eredetit, aki értelmesen ki akarja fejteni ellenvéleményét természetesen megteheti, de köveket ne lássak.


  • Kemenes Fanni: Napszemű Pippa Kenn

Zombis, disztópia és a legfurább indok, fehér. Bővebben itt olvashattok a véleményemről. De ezt a fehéres dolgot kifejtem itt. Nem értem miért, de egy mintázatot véltem felfedezni. Igazán nem bonyolult, de kezdjük ott, hogy a legtöbb VP-s könyv fekete gerincű valami mintával, de a pötty körül szinte mindig fekete vagy színes. Aztán vannak a fehér gerincű VP könyvek. Amik nem tudom, hogyan de szinte kivétel nélkül nem tetszenek. Persze vannak a nem fehérek között is, ami nem tetszik, de az kicsit feltűnő volt, hogy a fehérek közül szinte kivétel nélkül nem szeretem őket. Körülbelül kiszámoltam és 8:2 arányban nem tetszenek igazán. Vagyis hirtelen 8 fehéret tudtam mondani, amit nem szeretek és csak kettőt ami igen. Ezután ne mondja nekem senki, hogy nincs összefüggés! :DD


Holnap hozom az utolsó napi bejegyzést, addig is jól olvasást mindenkinek!

Nézzetek be a többiekhez is (Sajnos Petra, az alapítónk kiszállt és a többiek időszűkében nem tudnak részt venni ezért most csak hárman vagyunk :()
Kamilla (Könyves Boldogság blog)
Felhő (Felhő olvasónaplója blog)

Blogprojekt #5 – Kedvenc kiadónk 1.nap: Kedvenc könyveim a Könyvmolyképző kiadótól


Sziasztok!

Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad egy Blogprojektet se hagyok ki, ezzel megakadályozva, hogy hónapokig ne posztoljak semmit. :D Így, bár igyekezni akartam rendszeresebb lenni és leszokni erről a 27 napig semmi, utolsó három napban egy csomó egyszerre, blogolási ütemről, de nem megy. Véleményem szerint ez is sokkal jobb, mint a semmi, szóval ez így lesz. De térjünk is rá a Blogprojektre. Az ehavi téma a Kedvenc kiadónk. Megegyeztünk a lányokkal, hogy ez nekünk a Könyvmolyképző kiadó. Tehát három napig az ő gondozásukban megjelent könyvekkel foglalkozunk. Ma, az első nap elhoztam nektek a kedven könyveimet tőlük. Ez nehéz volt, mert a kedvenc könyveim listája hosszú és ennek naaagy része KMK-s könyv. Így talán kicsit sokat hoztam, de igyekeztem nem elhúzni nagyon.

Kezdjük!


(Sorrend nem számít, úgy hozom, ahogy eszembe jutnak, pöttyök szerinti bontásban. A pöttyök sorrendje számít, lefelé haladva egyre idősebb korosztálynak ajánlottak.)

Kaméleon könyvek

Egy kedvenc "sorozatom" ebből, a fiatal kamaszoknak ajánlott kategóriából került ki, ami ezzel senkit nem lepek meg nem más, mint Rick Riordan Percy Jackson világa, ami két sorozatot és két kiegészítő kötetet foglal magába eddig. Egy hosszabb érékelést már írtam róla, amit ide kattintva elolvashattok. Röviden ez egy a görög mitológiát feldolgozó világ, rengeteget lehet belőle tanulni róla és hihetetlenül humoros. Szórakoztató olvasmány minden korosztálynak.




Vörös Pöttyös könyvek

Árnyvadász világ

Cassandra Clare-ről a blog elkezdése óta is rengeteget írtam, ennek az oka, hogy egy hatalmas világot alkotott, ami folyamatosan csak nő és nő. Így bár egyes könyveivel, sablonaival van problémám mégis a Pokoli szerkezek olvasása óta imádom a világot. Vicces, romantikus és izgalmas fanatsy, természetfeletti lényekkel, angyalokkal, démonokkal mindennapi környezetünkben. Bejegyzéseim, amiben a világ valamely részéről írok:

Az eredeti könyvsorozat, a Végzet ereklyéi



Üvegtrón

2017-es kedvenc íróm Sarah J. Maas volt, így természetes, hogy itt van a helye a listámon. Az írónő zseniális és ördögi. A sorozat hatalmas változáson megy keresztül 1-től az utolsónak megjelent 5. részig, egyre lenyűgözőbb lesz. A szereplők árnyaltak, a világ jó kidolgozott, a cselekmény izgalmas és telis tele van fordulatokkal, a néhány hibájával együtt úgy tökéletes, ahogy van. Már-már mániákusan rajongok érte. Olvassa mindenki!
Az eddig megjelent 6 rész mindegyikéről írtam véleményt:


Luxen sorozat

Nagy hype ide vagy oda, de ez akkor is egy fantasztikus sorozat és én imádtam. Vicces, izgalmas helyenként és romantikus. Meg persze Daemon. <3
Sajnos még csak az első két részről írtam bejegyzést, de többiről moly.hu-n olvasható a véleményem:
J. L. Armentrout: Ónix (Luxen 2.)
Opál (Luxen 3.) molyos vélemény
Origin (Luxen 4.) molyos vélemény
Oppositon–Ellenállás (Luxen 5.) molyos vélemény
A kiegészítő részekről is megtalálhatóak az értékeléseim molyon, de azokat már nem másolom ide.



Anna és a francia csók

Nagyon romantikus és Párizsban játszódik, kell ennél többet mondanom, hogy el akard olvasni? <3
Ha, igen értékeltem is: Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
A többi részt is olvastam, azokat is nagyon szerettem, de az első szintjét nem érték el, ettől függetlenül molyon értékeltem, akit érdekel megkeresheti őket.


Tökéletes kémia

Az előbb említettel osztozik a kedvenc fantasy mentes romantikus VP könyv címén. Blogra nem írtam róla, se molyra. Romantikus, vicces és Alex <3.


Kerstin Gier

Ha humorról van szó Rick Riordannel élen jár az írónő, amit bizonyított a Silber és az Időtlen szerelem trilógiáival is, mindkettő kedvencem lett. Blogra csak az Időtlen szerelemről írtam, de molyon a másik trilógiáról is:
Kerstin Gier: Időtlen szerelem
 

Zafír Pöttyös könyvek

A Court of Thorns and Roses–Tüskék és rózsák udvara trilógia

Nekem mindegy, hogy orgyilkosok vagy tündérek, ha Sarah J. Maas írta. Az írónő trilógiája is teljesen magával ragadott. Annyira, hogy technikailag én nem is a KMK-tól olvastam ezt, mert az első rész után annyira akartam olvasni a 2. és 3. részt, hogy elolvastam angolul. Úgy meg a Bloomsbury adta ki. De mindegy, minden alkalmat megragadok, hogy tovább népszerűsítsem ezt a már most is világsikerű trilógiát. A karakterek itt, különösen a 2. részben még jobban ki lettek dolgozva, még nagyobb szerepet kaptak, mint az Üvegtrónban. Tündérek, udvarok, szenvedély és izgalom. Mind a három részről írtam:
Sarah J. Maas: A ​Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.)
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury (ACOTAR 2.)
Sarah J. Maas: A ​Court of Wings and Ruin (ACOTAR 3.)


Rubin Pöttyös könyvek

Ez a legújabban felfedezett "pöttyöm", nem régen olvasok ebben a kategóriában, de máris szereztem egy új kedvenc írónőt, aki nem más, mint Colleen Hoover. Olvastam tőle a Slammed, szívcsapás trilógiát, a Reménytelent, Maybe Somedayt, ami a kedvencem tőle és a Never, never– Soha, de sohát. Jó, az vörös pöttyös, de tekintve, hogy CoHo azon trilógiáján kívül az összes többi Rubin Pöttyös, gondoltam inkább itt említem meg. Ezekről írtam blogra:
Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán (Egy nap talán 1.)

Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás trilógia
De, a Never, nevert se hagytam ki molyon hosszasan írtam róla:
3.rész és összefoglaló a trilógiáról: https://moly.hu/ertekelesek/2577988
Láthatjátok, hogy nem lett a kedvencem az összes könyve(A Reménytelen nem, ezért az arról írtakat be se másolom ide) de a nagy részük igen.


Arany Pöttyös könyvek

Sok könyvet imádok az arany pöttyösek közül is, de mostanában messze a többi előtt jár az élen az Outlander sorozat és On Sai írásai.

Outlander sorozat
Diana Gabaldon: Az ​idegen (Outlander 1.) 

Diana Gabaldon: Szitakötő ​borostyánban (Outlander 2.)
Diana Gabaldon: Az ​utazó 1-2. (Outlander 3.)
Diana Gabaldon: Őszi dobszó (Outlander 4.)
Szerintem ezekben a bejegyzésekben kellően leírtam mennyire is imádom ezt a hatalmas terjedelmű sorozatot, de újra ki kell emelnem a legnagyobb erősségeit, amik az időutazás ellenére teljesen valóságos történet, a rendkívül különleges romantikus szál, a humor és, hogy semmiben nem hasonlít egyetlen könyvre se! Semmihez sem fogható! Különlegessége még, hogy a belőle készült tv-sorozat a legjobb adaptáció, amit valaha láttam.


On Sai
Colleen Hooverhez hasonlóan nála is csaltam kicsit, mert két könyve az Apa, randizhatok egy lovaggal? és az Esővágy VP-s, de mivel két másik sorozata arany pöttyös ezért, őt ide soroltam be. On Sai az az írónő, "akinek a bevásárlólistáját is szívesen olvasnám", ahogy egy másik íróval kapcsolatban olvastam egy blogon. 
"… hogyan? Hogyan írhat valaki ilyen zseniálisan? A stílus, a történetvezetés, a szereplők, a fordulatok. Nincsen jobb szó rá, mint hogy ZSENIÁLIS. Annyira, hogy a könyvet is le kell tenni néha, hogy teljesen felfoghasd *_* ♥♥♥ " "Amikor On Saitól olvasok megáll az idő, kilökődök az űrbe és az utolsó lapig nem is látnak viszont. Nincsenek megfelelő szavak kifejezni mennyire mérhetetlenül imádom!" Ezt éppen a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik illetve a Miogin bázisról írtam, de igaz minden könyvre az írónőtől. Ennél jobban nem tudom elmondani mit érzek, amikor tőle olvasok. Az értékeléseim az összes könyvéről megtalálhatók moly.hu-n (Beatrice8 ott is a nevem). Az Esővágyról, ami a második könyvem volt tőle blogra is írtam:
On Sai: Esővágy
Mindenki olvasson On Sai könyveket!!!
Fun fact: Sokan nem tudják (mire nem jó egy álnév?! :D), de On Sai magyar és ezzel a tökéletes példa arra, hogy a igenis tudnak a magyarok, továbbviszem a magyar nők is lélegzetelállító scifiket írni. Ezt csak azért mondom, ha valaki valami téveszmének köszönhetően mást gondolt volna.


Remélem kedvet kaptatok valamelyikhez! Holnap jövök a Blogprojekt 2. napjával.
Szép estét és jó olvasást mindnekinek!

Nézzetek be a többiekhez is (Sajnos Petra, az alapítónk kiszállt és a többiek időszűkében nem tudnak részt venni ezért most csak hárman vagyunk :()
Kamilla (Könyves Boldogság blog)

Felhő (Felhő olvasónaplója blog)

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene