Év összegzés 2018

Sziasztok!
Nagyon, nagyon gyorsan eltelt ez az év is. És a következő is ilyen gyorsan fog, ez már csak így megy.
Nekem jó évem volt. :) Sokat olvastam, többször voltam moziban, sokat molyoltam, elementem többféle könyves eseményre, indultam versenyeken, részt vettem a csoportunkban a tematikus hetek készítésében facebookon, voltam nyaralni, találkoztam írókkal, barátokkal, ismerősökkel és persze suliba jártam.
A tavalyi év összegzőmet itt elolvashatjátok: https://molybirodalom.blogspot.com/2018/01/ev-osszegzes-2017.html
Több része lesz ennek a bejegyzésnek. Először a könyvek aztán filmek/sorozatok és végül pár kívánságom az új évre.
Könyvek:
  • 150 könyvet olvastam el. Ez 50-nel több a tavaly év végén kitűzött 100-nál és néggyel kevesebb a tavalyi összesnél. Örülök, hogy ez sikerült. Azért 100-at tűztem ki anno, mert úgy gondoltam nem lesz annyi időm(igaz) és többet foglalkozhatnék a családommal(igaz). De aztán rájöttem, hogyha nem olvasok, akkor mobilozok, ami meg még rosszabb, szóval maradok az olvasásnál. :D
  • Ez a molyos számláló szerint 52847 oldal
  • A legtöbbet júliusban olvastam(20 könyvet).
  • A legkevesebbet könyvszám szerint februárban oldalszám szerint szeptemberben.
  • A 150-ből 29-et angolul olvastam(ebből 9 SJM), ami 18-al több, mint tavaly. Erre büszke vagyok, igyekszem minél többet olvasni angolul.
  • 21 könyv a 150-ből újraolvasás. Ez sok, tavaly mindössze 3 volt :D.
  • A leghosszabb könyv, amit idén olvastam a Kingdom of Ash volt 984 oldalas.
  • 68 fantasy, 75 ifjúsági, 88 romantikus, 16 sci-fi.
  • A kiadó, amitől a legtöbbet olvastam idén természetesen a Könyvmolyképző. 60 könyvet olvastam, ami KMK-s volt.
  • Az író, akitől a legtöbbet olvastam Sarah J. Maas idén is. 9 könyvet olvastam tőle.
  • 118 plecsnit szereztem molyon.
  • Per pillanat 408 könyvem van ebből 161 idei. Többet is szereztem ebben az évben, de volt amit már eladtam, elcseréltem, elajándékoztam. Az összeget idén kiszámoltam, egész évben felírtam mit mennyiért vettem. Lehet nem kellett volna, nem jó ránézni az összegre. :D
  • 161-ből 86 KMK-s.
  • 161-ből 37 angol nyelvű.
  • Saját könyvek olvasottsága jelenleg 73%.
  • Per pillanat 75 olvasatlan könyvem van.
2018-ban olvasott itthon lévő könyveim. Hiányzik az Árnyak Ura(pedig itthon van). 3 könyvnek nem kéne rajta lennie, mert nem olvastam őket idén: Lola és a szomszéd srác, Stormdancer, Beastly.

Kedvenc könyveim/íróim az évben(kisebb csalásokkal)

Maggie Stiefvater/Hollófiúk sorozat: Olvastam már tavaly is az írónőtől a Hollófiúk első részét és a Shivert, de idén lett a kedvencem. Ezt nem éppen a Mercy Falls farkasainak köszönheti, ami az első után mélyrepülésbe kezdett számomra, hanem sokkal inkább a Hollófiúknak. Az első része annak nem varázsolt el, na de a második! És onnantól kezdve nem volt megállás, egyhuzamba kiolvastam az egész sorozatot. És kedvenc lett. Így megfelel az első követelménynek, amikor kedvenc írót avatok, vagyis az egyik könyve/sorozata a kedvencem. A másik feltételnek is megfelel, mert azon a kedvencen kívül is olvastam tőle és volt, amit szerettem. A magyarul megjelent könyvei közül már csak a Skorpió vágtát és a Tündérdallamok 2. részét nem olvastam.

Gaura Ágnes/Borbíró Borbála sorozat: 2 éve már, hogy elkezdtem a sorozatot, de idén kaptam rá igazán. Eddig is tetszett, de ugye fene azt az önspoilerező fejemet, nem mennék bele jobban, lényeg, hogy voltak fenntartásaim. Aztán nyáron nekiültem és egyhuzamban elolvastam az eddig megjelent 3 utolsó részt. Az Attila koporsója kedvenc lett, így automatikusan a sorozat is. Tehát egy kedvenc sorozat pipa. A más könyv, pedig egy kis csalással az Embertelen jó. Ennek egy része Bori, de a többit is nagyon szerettem, így szerintem ér. A Túlontúlt még nem olvastam, szerintem Könyvfeszten majd beszerzem. :)

Graceling trilógia: Ez legnagyobb csalás mind közül, mert csak az utolsó részt olvastam idén és csak az van meg. Viszont annak hála lett kedvenc trilógia, szóval megérdemli itt a helyet. 

Hatalom trilógia: Első részét tavaly nyáron olvastam, az nem nyert meg magának teljesen. A második és a harmadik viszont azonnal kedvenc lett, így valószínűnek tatom, hogy az első részt csak rosszkor olvastam és amint tudom újraolvasom.

Persze olvastam még rengeteg fantasztikus könyvet, amit imádtam és kedvenc lett, de ha nem ebben az évben fedeztem fel igazán az írót vagy a sorozatot, akkor inkább nem említem. 
Egy toplistát azért megkíséreltem összeállítani. És idén sikerült tartanom magam ahhoz, hogy csak 10-et rakjak fel rá. Nem volt egyszerű, de sikerült, íme(sorrend nem tetszési, hanem olvasási):
2018-ban (nem újra) olvasott legjobb könyvek.

Események:
  • Voltam idén is a Könyvfesztiválon, írtam is róla ide kattintva elolvashatjátok.
  • Barátnőmmel elmentem a Könyvhétre, ez is hatalmas élmény volt.
  • Részt vettünk a XIII. és a XIV. Szent Johanna Gimi Találkozón. Mióta ilyen jó a társaság egyet se hagyunk ki :D.
  • Voltam molyszülinapon, ahol nyertem tombolán 3 könyvet.

Filmek és sorozatok:
  • 65 filmet láttam idén.
  • A Top 10-et összegyűjtöttem egy listába: Top 10 film 2018-ban
  • 227 sorozatrészt néztem
  • Év elején még néztem a Riverdale második évadát, de a 9. rész után hagytam a francba.
  • Végignéztem a Lucifer 3.évadát. Elszomorodtam a kasza hírétől, aztán örültem, hogy a Netflix megmentette a sorozatot.
  • Befejeztem a Hitorijime my hero-t és a Servampot.
  • Végignéztem a tesómmal újra az egész Aang Avatar sorozatot.
  • Néztünk újra pár Sherlock, Amerika: Az USA története, Jóbarátok részt.
  • Legnagyobb szerelmem sorozatok terén idén a Stranger Things lett. Jóformán együltő helyemben néztem végig.
  • Elkezdtem az Ifjú Sheldont és néztem kb. két évad Agymenőket(lassan haladok vele, na, de már a 8.évad 18.részénél tartok)
  • Meg apával néztünk John Olivert.
Blog: 
Szegényt idén nagyon elhanyagoltam. A tavalyi 91 bejegyzéshez képest idén összesen 54 bejegyzést írtam. Nem ígérem, hogy jövőre többet sikerül majd :D. Az 5 legnépszerűbb bejegyzésem csökkenő sorrendben:
  1. Sarah J. Maas: Tower ​of Dawn (Throne of Glass 6.) 2231 megtekintés
  2. Év összegzés 2017 528 megtekintés
  3. Book A Sloth Sarah J. Maas Fandom doboz 506 megtekintés
  4. Februári Book A Sloth Club doboz 409 megtekintés
  5. Érints ​meg! …lelki cseppek hétköznapokra! 283 megtekintés
Kívánságok és tervek 2019-re
Szeretnék továbbra is blogolni, igyekszem minél rendszeresebben. Ígérni nem ígérek semmit. Értékelés továbbra is akkor jön, ha már vállalhatatlanul hosszúnak néz ki a véleményem molyon. :D
Könyves célom idén is a 100, aztán majd meglátjuk, hogy alakul.
Kihívásokra vonatkozólag nincs semmi konkrét.
Miután az elmúlt időszakban, különösen decemberben nagyon sok könyvet vettem/kaptam ezért 75 olvasatlan könyvem halmozódott fel itthon. Én úgy vagyok vele, hogy jó, ha van tartalék, de ennyi nem kell. Így elhatároztam, hogy áprilisig(vagyis januárban, februárban és márciusban) egy könyvet se veszek magamnak. Őszintén, komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, mennyire fogom tudni ezt betartani, de majd elválik. Mindenesetre nagyon próbálkozni fogok nem venni könyvet :D.

Könyvek, amiknek legjobban várom a megjelenését, kezdve azzal a kettővel, amit tavaly is írtam, de azóta se jelent meg és nem is szereztem meg eredetiben:
  • On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)
  • Debora Geary: A Different Witch magyar fordítása
Egy év és egy Modern boszorkány könyv se jelent meg, ez szörnyű! Nagyon nagyon remélem, hogy nem hagyják abba a fordítást.
  • Leiner Laura: Iskolák Országos Versenye 3. része
  • Cassandra Clare, Wesley Chu: The Red Scrolls of Magic (The Eldest Curses 1.) Megjelenése dátuma már megvan: 2019. március 5.
Maleeeec trilógia! <3 *_* Csak az a borító ne lenne! Annyira nem fair, hogy pont ez kapott ilyet :(. 
  • Cassandra Clare: Chain of Gold (The Last Hours) Megjelenésének várható időpontja: 2019. november 19.
És ez csodás borítót kapott!
  • Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson, Kelly Link, Robin Wasserman: Ghosts ​of the Shadow Market
Egyben akarom megvenni, amikor kijön, nem külön-külön e-bookban. Megjelenésének várható időpontja: 2019. június 4.
  • Sarah J. Maas: The World of Throne of Glass Megjelenésének várható időpontja: 2019. december 1.
  • Sarah J. Maas: Crescent City Megjelenésének várható időpontja: 2019. szeptember 3.
  • Holly Black: The Wicked King (The Folk of Air 2.) Megjelenésének várható időpontja: 2019. január 8.
Ugyan nem tetszett az első rész annyira, de nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Már mindjárt itt van, de természetesen nem fogom megvenni azonnal épp Book Buying Ban-en leszek.
  • Leigh Bardugo: King of Scars Megjelenésének várható időpontja: 2019. január 29.
2018-ban szerzett könyveim. 

Ez lett volna az én év összegzésem. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogot! Bárkinek véleménye van nyugodtan írjon kommentet, vagy facebookon/instagramon üzenetet.

Boldog és könyvekben gazdag új évet mindenkinek!

Decemberi összegző

Sziasztok!
Elérkeztünk az év utolsó hónapjához. Ez az év is nagyon gyorsan eltelt, a december maga, pedig még gyorsabban. Az év végi összegzőt hamarosan hozom, de addig is itt a hónap összegző. Ilyen se volt még nemhogy nem kések, de hamarabb hozom!

Filmek/sorozatok:

Apával megnéztük az idei utolsó John Olivert :( és a Kingsman 2. részét az Aranykört. Angolórán a Ghosts of Mississippi-t, ami magyarul Kísért a múlt. Félig-meddig szüleimmel megnéztük a Flashdancet, hát inkább kihagytam volna. Újranéztem a Pretty Little Liars 5. évadának 13. részét, a karácsonyi különkiadást. Apával és tesómmal újranéztük a Végtelen háborút. Anyával újranéztem a Legnagyobb Showmant. Megnéztem Ellen DeGeneres Netflix special-jét a Relatable-t. Néztem 7 rész Ifjú Sheldont.

Blog:

1.Novemberi összegző
2.Sarah J. Maas: Kingdom ​of Ash (Throne of Glass 7.)
3.Cassandra Clare: Árnyak ​ura (Gonosz fortélyok 2.) (Árnyvadász univerzum)
4.Róbert Katalin (szerk.): Meghitt ​pillanatok – Karácsonyi antológia

Könyvek
Olvasások:
★★★★★
„The really bad monsters never look like monsters.” 

Ez a könyv fáj. Zseniális. Lenyűgöző. Egyedi. Wow! 
Az előző résznek igen függővége volt, azóta akartam olvasni ezt. Csodálom a türelmem, bírtam 3-4 hónapig. Aztán nekiestem. 


★★★
Nagy hype volt a könyv körül. És sajnos a könyv még a rossz tapasztalatok miatt mérsékelt elvárásaimat se érte el.
Az eleje nem volt rossz. Nem túl eredeti, de elnéztem. Nagyon lassan haladtam vele, de nem érdekelt. Kicsit idegesített néha Zélie, aki ugyanolyan elvakult volt a hatalommal szemben, mint azok a divinerekkel szemben. 
Inan az elején a legjobban utált és a kedvenc szereplőm volt egy személyben. Tök úgy képzeltem el, mint Zuko-t az Aangban. Nagyon nagyon idegesítő volt, amit már az Ifjú kiválasztottakban is láttam, hogy valaki hozzá hasonlók ellen harcoljon, pedig ő is olyan! Ráadásul mindent a mágiára kent. Pedig a mágia nem tett semmit, maximum az őt használó emberek. Imádtam, ahogy kezdett megjönni az esze és összemelegedett Zélievel. Kezdett a történet is érdekelni, szóval meredeken emelkedett a szememben a könyv. Aztán elkövettem már megint azt a hibát, hogy elolvastam a végét. Most viszont nem az én hibám, nem amiatt nem szeretem, hogy túl hamar olvastam el a végét. Hanem, mert átkozottul rossz az a vég! Jó, elnézést, akkor csak én utálom. De nagyon. Inan fogja magát és visszaáll az apja oldalára! Ez persze szörnyű és véleményem szerint semmi előzménye, de ezt még tetézi és meg is hal! Így az egyetlen szálnak, amit tényleg nagyon szerettem a könyvben, annyi! Ez jól elvette a kedvem a könyv olvasásától, így az utolsó 200 oldalt már végigszenvedtem. 
Nem szerettem ezt a könyvet a szereplők miatt, akik idegesítőek voltak. Tudtam, hogy nem kéne olyan szigorúan fognom őket, de úgy fogtam és kikészítettek. Nem szerettem, mert alig adott jót, folyamatosan csak elvett a sikerélmény főleg a vége felé elmaradt. Annak legalább örülök, hogy a mágiát sikerült visszahozni.
Zélie testvére és a hercegnő semleges szereplők. Illetve a testvére sokszor idegesített. A hercegnő meg igazából a legjobb karakter lett a könyvben. Vannak indítékai, nem elvakult, láthatunk nála karakterfejlődést és szerethető személyisége van.
Az újonnan megjelent szereplők közül az a férfi, akinek nem tudom a nevét, de többször találkoznak, szimpatikus.
A stílust nem éreztem, meg úgy az egész könyvet se.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem érdekel annyira a könyv, hogy tovább olvassam.
A borító a legjobb dolog a könyvvel kapcsolatban, gyönyörű.
Szenvedés és csalódás, mostmár ez a 3 csillag is kétséges, lehet valamikor majd lejjebb viszem.

★★★★és fél
Tipikusan az a rész, amire igazából semmi szükség. Tudom, gonosz dolog ilyet mondani, miután az utolsó rész végén azt mondtam bármennyit elolvasnék még belőle, de mentségemre szóljon, hogy a véleményem ellenére is azonnal megvettem, amint megjelent. Csak hát mégiscsak ez az a könyv, ami évekkel az eredeti után játszódik, miután 3 évig abban a hitben éltem, hogy vége a sorozatnak. 
Na, ehhez képest nem volt rossz! Mire eljutottam az olvasásáig már nagyon féltem tőle, de a hibái ellenére, még mindig meg tudott nevettetni. A kommunikációt, azt úgy hanyagolták itt, mert miért is, de persze a végén még jól is jöttek ki belőle. A karakterek idősebb énjét logikusnak találtam, nem éreztem úgy, hogy bárki is karakteridegen lett volna. Csak egy bizonyos valaki, de arról is kiderült…. :D 
Még mindig nem/már nem az én korosztályomnak való, de a nosztalgia erős, ezt is megszerettette velem simán. A gyerekes, értelmetlen, logikátlan dolgokat már lazán figyelmen kívül hagytam. 
Összegezve örülök, hogy elolvastam, jókat nevettem rajta és jó volt megint találkozni a régi szereplőket. A vége nem hazudtolta meg magát, hirtelen volt, mint mindig :D


★★★★★
Ez jobban tetszett, mint számítottam rá! Még nagyon régen tettem fel a várólistámra @girlfromabook értékelése miatt, aztán tavaly karácsonyra megkaptam és azóta a polcomon ült. Maximum fotózni vettem le, mert a borítója csodálatosan szép. 
Elkezdtem olvasni és egy ültömben kiolvastam volna, ha másnap nem lett volna suli. Teljesen magába szippantott. 
A 4 főszereplőnk mind szerethető, értelmes, nagyon szerettem őket. Keresik a helyüket a világban, követnek el hibákat, szeretnek, félnek, élnek. A párok nagyon aranyosak együtt és csak úgy izzott közöttük a levegő. Különösen szerettem a Paxton-Sebastian párost. 
A történet érdekes. Épp megfelelő mennyiségű misztikum volt benne, de nem tette kicsit se feszültté a könyvet. 
A könyv gyönyörűen megírt és a hangulata is remek. Családias, szeretetteljes. 
Jól belegondolva egy negatívumát se tudnám felsorolni. 
Imádtam! Bátran ajánlom minden romantikus könyv rajongónak, aki szereti, ha története is van a könyvnek! Ez egy gyönyörű, könnyed és szórakoztató olvasmány a barátságról, az életről és a szerelemről egy kis rejtéllyel megszórva. 
Olvasd el!

★★★★és fél
Imááádtam. De ezen most meglepődött bárki is? Én csak azon csodálkozom, hogy eddig bírtam. 
Zsombor helyrehozta az előzőben elkövetett hibáit. 
Hanna bizonyította, hogy ő a tisztességesebb. 
Kornél pedig állt a padon. :DD Elnézést, de ezen azóta röhögök. Ő csak úgy állt ott. Ha valaki megkérdezi, azt fogom mondani, hogy ezért imádom annyira. :D 
Tényleg durvul a verseny. És az a dolog is igazságtalan. Teljesen azt hittem le fognak bukni. De az azutáni jelenet a kajaosztós nagyon vicces volt. :DDD Persze, ez egy LL könyv mi más lett volna, mint vicces. Kornél és Hanna beszélgetésein is folyamatosan nevettem. :DD 
"– Nézd, nem fogok hazudni. Ez a hirtelen jött népszerűség eléggé imponál nekem. És kifejezetten ösztönöz a posztolgatásra. – Értem – röhögtem. – Mondhatjuk, hogy a fejedbe szállt a siker? – Bevallom, egy kicsit – közölte, megpróbálva komolynak tűnni. – Hiszen lettek rajongóim, érted. Ketten is. – Igen, elég durva." 
A kapcsolatuk annyira awwww <333 Egyszerűen imádnivaló! Imádom Kornélt! És őket együtt! Az a fantasztikus mennyiségű kommunikáció, ami köztük folyik! Esküszöm, elküldöm őket, hogy tartsanak továbbképzést legelőször az árnyvadászoknak. :D 
„– Megpróbálnám kitalálni, hogy mire gondolsz, de szerintem többre megyek, ha inkább megkérdezem.” Erről beszélek!!! 
Kis mínusz pont még mindig egy-egy karakter eltúlzása miatt lásd Kocsis igazgató, Lóri. 
Ebben a könyvben erős kampány folyik a közösségi oldalakkal szemben. :DD 
Hanna és az anyukája kapcsolatából még több részletet kaptunk, ezek nagyon szomorúak. Remélem a következő részben valamennyire sikerül feldolgoznia. :( 
A vége. Hajjajja Mi lesz itt?! Hogy eshettek ki?! Ez annyira k*** nagy csalás! Kornélt akarok! Ajánlom, hogy kapjak a következő részben! 
Hogy miért nem kap még mindig 5 csillagot az egy nagyon jó kérdés, amire én se tudom a válasz, aki sejti súgja meg nekem! :DD

★★★★★
Imááááádtam. Olyan cukormázas volt, főleg a vége, hogy még olyat, de imádtam! Ebben az Egy nap talán sorozatban CoHo határozottan kegyesebb a szereplőkkel, mint a többi könyvében. Különösen, ahogy halad előre a történet. 

Olyan jó volt újra róluk olvasni! És nagyon jófejség Colleen Hoovertől, hogy ezt ingyen megtehettük. 
Mindenkit imádok, az összes szereplőt! Ridge, Sydney, Maggie, Jake, Warren, Bridgett, Justice. 
Gyönyörű stílus, mondanivaló, magával ragadó hangulat, szenvedélyes és romantikus szerelem, életbölcsességek, könnyed szórakozás. Ezeket mind megtalálhatod ebben. 
Ezt olvasva már megint elkapott az inger, hogy megtanuljak normálisan jelelni, néztem is, hogy hogyan vannak a tanfolyamok. Hát nem most lesz az biztos, de pár éven belül el szeretnék kezdeni járni. Ha nem is megyek vele semmire, engem egyszerűen érdekel. 
Tömény szeretetbomba a könyv második fele. Jó érzés a szívnek olvasni :D. Nyálas vagyok na, de hát nyilván ezért tetszett a könyv :D. Aki bírja és tud angolul, annak ajánlom ingyen elérhető legálisan neten.

★★★★
Tetszett. Örülök, hogy megismerhettem Cirit, már hallottam róla. Mondjuk nagy tévedésben voltam végig vele kapcsolatban. Ami nem is csoda, mert és itt elérkeztünk a sorozat legnagyobb hibájáig, hogy félszavakból kéne hosszú oldalnyi történetet kitalálnom! Szép és jó, hogy a szereplők ennyire egy hullámhossszon vannak, szinte egymás gondolatait olvassak, de nem osztaná meg ezt valaki, mondjuk az író velünk tudatlan olvasókkal is?!!! Ha ilyen ütemben fogják nekem elárulni a tudnivalókat, akkor örülök, ha az utolsó rész végére megértek bármit is. Elismerem, velem egyébként is nehéz dolga van, rossz a névmemóriám és sok könyvet olvasok, nem emlékeztem mindenre az első részből. De azt hozzá kell tenni, hogy már azt is nehezen értettem. És nem csak a beszélgetések miatt. Hanem mert vannak ezek a váltások, amikor hirtelen ugrunk az időben és/vagy térben és akkor azt se tudom, hogy kerültünk oda és mikor vagyunk. A legrosszabb ennek a résznek a végén volt, amikor valami hallucinogénon volt folyamatosan, mert így már azt se tudtam mi a valóság. 
Összegezve tetszett :DD csak könyörgöm egy kicsit több információért! Kalandos, ötletes, keveri a meséket, népmeséket össze, míg egy izgalmas történetet kapunk. Tetszik a világ, ha igen sötét és középkorias is. Vagy nem is tetszik, inkább azt mondom jól fel van építve. Moooondjuk, igazán nem akarok telhetetlen lenni, egy térkép nem jönne rosszul. 
Kökörcsin, hol idegesített és mérges voltam rá, hol simán megoldotta a helyzetet. 
Yenneferről nem tudom mit gondoljak. Tudjátok miért nem? Mert semmit nem tudok róla! A kapcsolatukról sem! Nem értem, hogy akkor most Geralt szereti-e, vagy nem, hogy ő képes-e egyáltalán szeretni, mert mindenki azt mondja hogy nem miközben nagyon is úgy néz ki hogy igen! Yennefer pedig úgy néz ki tudja ezt, mégis azt várná hogy… nem értem mit vár? Mit rontott el anno Geralt? Otthagyta? Mennyi idő telt már el azóta? Ő hányszor hagyta ott? És ezek nem feltétlenül költői kérdések, ezekre nem kapok választ, de szeretnék. :DDD Ez kész! 
Fogalmam sincs ki van a borítón.

★★★★
Tavaly karácsony után kaptam, de mivel ez egy karácsonyi könyv, úgy éreztem muszáj karácsonykor olvasnom, így esett, hogy egy év múlva olvastam csak el. Mire elkezdtem valami mágikus módon az elvárásaim nagyon lent voltak. Azokat simán túlszárnyalta, sőt! 
Kezdjük a negatívumokkal, abból kevesebb volt. 
Túl. Kevés. Romantika. Egy fantasy/sci-fi könyvnél elnézem, ha nincs vagy kevés benne a romantika. De romantikus könyveknél, had ne kelljen már elnéznem! A férfi a könyv első kb. 200 vagy annál is több oldalában nincs is jelen! Jó a telefonbeszélgetések, de az vagy két perc! Aztán jön, de akkor is a végéig kell várnom, hogy bármi is legyen. És nagyon hirtelen van vége. Arra vártam az egész könyvben, hogy összejöjjenek, erre szinte minden jóból kihagynak minket. Egyszerre túl lassú és túl gyors. 
Azt hiszem ennyi a negatívum, ez volt a fő, ez azért egy jó egy csillagnyi lehúzást jelent. 
De nézzük, miért tetszett mégis! 
Békés, nyugodt hangulata volt. Csak ott vagyunk, karácsonyozunk egy elszigetelt házban. Szerető emberekkel körülvéve. És persze rengeteg finom kajával, ez a következő pont 
Az a rengeteg étel! Én a legtöbb emberrel ellentétben nem szeretek enni általában, de ezek olyan ínycsiklandozóan voltak leírva! Pedig nem is szeretem a nagyját! Mégis csak olvastam és nyami-nyami :D (Azt hiszem éjszaka nem kéne erőltetnem az értékelés írást, gyászosan alacsonyan van a szókincsem és a kifejezőképességem.) 
Holly nem volt rossz főszereplő. Összeszedett, jószívű, makacs. Nem kedveltem különösebben, de általában nem is idegesített. Tetszett, hogy mindent előre eltervezett, szisztematikusan takarított, főzött, beosztotta az idejét, ez engem mindig elégedettséggel tölt el valamiért :D. 
A szereplők többnyire kedvelhetők, a párbeszédek is jók. 
Tehát ez egy laza kevéssé romantikus karácsonyi történet sok finom kajával, szerethető szereplőkkel és nagyszerű, nyugodt hangulattal egy-egy izgalomtól eltekintve. 
Azt is a javára írom, hogy egy nap alatt kiolvastam. 
A borítója nem rossz, de nem tetszik különösebben.

★★★★és fél
Imádtam. Nem kell tőle sokat várni, egy rövid laza karácsonyi romantikus könyv. Nagyon aranyos volt. Nem idegesített. A szereplők kommunikáltak, megbeszélték a dolgokat. Őszinték voltak egymással. Sok szép kapcsolatot láthattunk a fő szerelmi szál mellett is. Szülő-gyerek, apa-anya, barátnők, testvérek és egy mellék romantikus szál. Ezek mind nagyon szépen meg voltak írva. Minden van benne, ami egy karácsonyi könyvbe kell: rengeteg karácsonyfa, gyertyák, süti, barátok, család, szerelem. A bonyodalmak hamar megoldódnak, így nem tart feszülten a könyv, könnyed olvasmány, kikapcsol és kényeztet egy kicsit. A borítót imádom! Caleb és Sierra nagyon cuki együtt, imádtam őket :)) Sok nyugodt, boldog pillanatot láthattunk, amit mindig értékelek egy könyvben. 

Összegezve imádnivaló és szórakoztató. Tetszett a hangulat, a stílus és a karakterek is szuperek voltak. Nagyon ajánlom mindenkinek! 



★★★★★
Újabb magyar novelláskötet és én ezt is imádtam. Amikor meghallottam, hogy karácsonyi antológia készül, nem volt kérdés, hogy megveszem. Nem mindig volt olyan karácsonyi, mint számítottam rá és voltak történetek, amik nem tetszettek annyira, de a nagy része nagyon tetszett. 
Ajánlom bátran és szerintem ez is kedvenc lett. :))
Írtam róla blogbejegyzést: https://molybirodalom.blogspot.com/2018/12/robert-katalin-szerk-meghitt-pillanatok.html

★★★★
Ez az a könyv, amit a borítója miatt vettem meg. Talán kicsit túl sok a jóból, de mégis ránéztem és azonnal kellett nekem. Tesómtól meg is kaptam szülinapomra tavaly, azzal a megjegyzéssel az eladótól, hogy sosem korosztályomhoz illő könyvet olvasok. Pardon? :DD 
Más volt, mint amire számítottam. Nem feltétlenül rosszabb, csak más. 
Az írásstílus, a történések dinamikája kicsit fura. Hosszú oldalakon át a házimunkát beszélik meg, aztán olyan gyorsan elkezdődik és befejeződik egy csata, hogy észre se veszem addig, hogy megtámadták őket. Látom az írónő nem szeret csatajelenetet írni. Így kicsit fura volt, hogy hangsúlyozták milyen nehéz feladatuk van, mennyi áldozattal, vérrel és halállal fog járni, hogy teljesítsék erre semmi. Ez egy cukormázas fantasy. Ilyennel még nagyon nem találkoztam :D. 
A szereplők szerethetőek, de nekik is vannak furcsaságaik. Egyesek elvárják a teljes bizalmat pár nap ismerettség után. 
Ez a könyv túl sok és túl kevés egyszerre. 
Valahogy a stílusára nem tudtam ráhangolódni. A párbeszédek is néha olyan üresek voltak. 
A történet egyébként tetszik. Egy küldetés, ami összehoz 6 embert(jó vicc). Tetszett, hogy volt egy főhadiszállásuk, jó volt látni ahogy elosztják a feladatokat, csak a vége felé már az az érzésem volt, hogy egy kicsit túl sokat is olvasunk a házimunkák elosztásáról. Nem akarnak inkább haditervet kieszelni, vagy valami? Mindegy, így olyan kis nyugalmas volt. Plusz pont a búvárkodásért. 
A romantikus szál az elején tetszett, de aztán egy kicsit túl hirtelen volt. Meg mint mondtam, valami nekem hiányzott belőle. Na mindegy. 
A Vajákkal ellentétben EZ egy szájbarágós könyv. Minden egyes ember csatlakozásánál elmondták ugyanazt a történetet újra és újra. 
Kicsit néha emlékeztetett hangulatban a Modern boszorkányra. 
Tetszett a korfui környezet. 
Könnyen, gyorsan lehetett olvasni, szerintem ez a legnagyobb pozitívuma. 
Összegezve szép volt, jó volt, csak egy kicsit túl szép és túl jó, még nekem is. Kicsit olyan üres volt és voltak benne furcsaságok. 
Azért szívesen elolvasom a trilógia másik két részét is, bár valami azt súgja, ugyanilyenek lesznek, mint ez.

Új szerzemények:
Khm, khm, khm... Összeszámoltam hány könyvet szereztem a hónapban. Tudtam, hogy sokat, de erre azért nem számítottam, ugyanis 40-et! Tudom, szörnyű vagyok! Ebben persze benne van a karácsony, de akkor is még mindig van 26 könyv. Jó, abból még lehúzhatok 7-et, így a 19 máris barátságosabb szám, de csak kicsivel.


Jó olvasást mindenkinek és hamarosan jövök az évzáró poszttal!

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene