Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury (ACOTAR 2.)

Az A Court of Mist and Fury (a cím általam fordítva Köd és düh udvara, de ez igencsak furán hangzik kíváncsi vagyok mi lesz majd a magyar címe. Update: szóltak nekem, hogy ott van a Tüskék és rózsák udvara végén: Köd és harag udvara) az A Court of Thorns and Roses (ez már megjelent magyarul Tüskék és rózsák udvara) folytatása.

A bejegyzésben jelölöm a spoilereket, azoknak akik csak ezt a részt nem olvasták. Akik az előzőt se, azok inkább ne is kezdjék el olvasni. Csak annyi, hogy olvasd el az első részt (értékelés) és aztán ezt is, mert kihagyhatatlan.

„To the stars who listen—and the dreams that are answered.”

Fülszöveg (angolul, mert magyarul még nem jelent meg a könyv és nem hiszem, hogy jól le tudnám fordítani, majd a történet magyarul lesz):

Feyre survived Amarantha’s clutches to return to the Spring Court–but at a steep cost. Though she now has the powers of the High Fae, her heart remains human, and it can’t forget the terrible deeds she performed to save Tamlin’s people.
Nor has Feyre forgotten her bargain with Rhysand, High Lord of the feared Night Court. As Feyre navigates its dark web of politics, passion, and dazzling power, a greater evil looms–and she might be key to stopping it. But only if she can harness her harrowing gifts, heal her fractured soul, and decide how she wishes to shape her future–and the future of a world cleaved in two.
With more than a million copies sold of her beloved Throne of Glass series, Sarah J. Maas’s masterful storytelling brings this second book in her seductive and action-packed series to new heights.

Ianthe

Történet:

A történet 3 hónappal az előző könyv után játszódik.

Feyre megtörte az 50 éves átkot, legyőzték Amaranthát, meghalt, majd tündérként újraéledt és kijutott a hegy alól, ahonnan azt hitte már sosem szabadul.

De lehet, hogy nem is szabadult ki igazán, hiszen azóta is folyamatosan kísérti amit tett, amit ott átélt. Minden éjjel rémálmok gyötrik annyira, hogy felébredve is rosszul van, hány, így nagyon lesoványodott már csak árnyéka önmagának és ez egyre csak rosszabb lesz. Szenved.

Hát igen, nem így tervezte a közös jövőt szerelmével Tamlinnel. Még a közelgő esküvő se tudja felvidítani. Megvan mindene, ruhák, gazdagság, festhetne (de nem tud már többé), lakomák (de minek, ha úgyis kiadja magából éjszaka?) és Tamlin, aki óvja őt a széltől is. Mégse boldog, nem csinálhat semmit, be van zárva a birtoka, mindenhova őrök kísérik. Két dolgot tehet, mivel festeni nem bír, vagy Ianthevel beszélget vagy az esküvőt tervezi.

Mindeközben Rhysandről semmi hír, három hónapja már és még egyzser se hajtotta be azt a havonta egy hetet, ami az egyességükben volt. Talán elfelejtette őt. Talán nem is fog eljönni érte soha. De miért nézett úgy, és tűnt el egy szempillantás alatt a búcsúkor? Reméli-e egyáltalán Feyre, hogy az Éjszaka udvarának hercege eljöjjön érte?

Ilyen lenne az a híres Happy End? Vagy ez igazából nem boldog és nem is a vég (ezen kívül is van még egy könyv, valószínűleg ez nem a vég:D)

Vélemény:

Úgy kezdtem neki a könyvnek, hogy na, lássuk Rhysand meg tud-e venni magának, úgy, mint mindenki mást (mert én az elsőben utáltam)?

Ó, hát persze, hogy meg tudott! Még csak nem is telt bele neki sok időbe. De erről majd később, először a könyvről magáről.

IMÁDTAM! De csak körülbelül a felétől, azelőtt csak simán tetszett, de aztán!

Kezdjük az elejével (előszőr a rossz aztán a jó:)). Feyre nem boldog az életben, amit annyira akart magának, hogy mindent megtett érte, meg is halt. Mindaközben viszont, ahogy ezért harcolt a hegy alatt, megtört. Így a könyv első felének nagy részében megtört, szenved, érzéstelen, amit én naggggyon nehezen viselek, lásd a véleményem a Hová tűntéltről, illetve a Csak egy nap középső részéről. Nem szeretem, én is szenvedek. Persze ez Sarah J. Maas könyv, szóval nem szenvedtem igazán, csak épp annyira, hogy nagyon vártam mikor törik már meg ez az üresség. Addig is voltak jó részek, első látogatás, meg dühkitörések, amikor én így: Na végre, végre egy kis fellélegzés!.

„I’d broken myself apart.
And I didn’t think even eternity would be long enough to fix me.”

De összehasonlíthatatlan a könyv másik felével, mert az FENOMENÁLIS volt. Izgalmas, fordulatos (ó, de még milyen fordulatok voltak!), csodálatos!

Kezdődik az ömlengés... És a SPOILER(a képek is!), sajnálom, de a jó dolgokkal lelőném a poént.

Imádtam az Éjszaka udvarát (mármint az álmodót), csillagok, kék ég, gyönyörű a valóságban is csodálatos, de a képzelet még csiszol rajta, még szebb lesz. A város, ami nem lett háborgatva, a béke utolsó kis szigete, amit Rhys olyan hatalmas áron is védett, amiért mindent megtett. Hát még az emberek benne! Nem szerettem először a belső kört, de aztán belopták magukat a szívembe!

“To the people who look at the stars and wish, Rhys.” 
He picked up his glass, his gaze so piercing that I wondered why I had bothered blushing at all for Tarquin. 
Rhys clinked his glass against mine. “To the stars who listen—and the dreams that are answered.”

Mor a maga vidám és reménykedő természetével, a múltja ellenére is. Azért én a helyében kinyírtam volna pár embert, aki ezt tette vele, kezdve a kedves..., de remélem megteszi valaki (bárki) később.

„Feyre,” Rhys said smoothly, „meet my cousin, Morrigan. Mor, meet the lovely, charming, and open-minded Feyre.”

Azriel a titokzatos, a csendes (de azért elég feltünő) epekedésével.

Cassian a harcos, de melegszívű védelmező, aki ha bosszant akkor is jót akar neked.

Amren, aki még rejtélyesebb az erejével, a múltjával, a visszahúzódó, de stabil támogatásával.

Szóval igen az egész belső kört szerettem egyesével is, de együtt voltak a legjobbak. Mort különösen bírtam kár, hogy nem volt több közös jelenete Feyreval.

„The people who knew that there was a price, and one worth paying, for that dream. The bastard-born warriors, the Illyrian half-breed, the monster trapped in a beautiful body, the dreamer born into a court of nightmares… And the huntress with an artist's soul.”

És most jöjjön a két végig fontos szereplő, akiket direkt a végére hagytam. Tamlin és Rhys.

Én az egész előző részben Tamlin párti voltam, utáltam Rhyst (miért? Hogy lehettem ilyen?), pedig a legtöbben már akkor is szerették, de aki nem az meg mondta, hogy a második rész mindent megváltoztat.

–Tényleg? Hiszem, ha látom – gondoltam én – hiszen Tamlin és Feyre tökéletesek együtt.

Na persze! Az elején csak lassan változott a véleményem, Tamlin egyre hülyébben viselkedik, Rhys egyre jobban, kiderülnek dolgok... De még mindig nem értettem a nagy Tamlin utálatot.

Aztán jött pár esemény és már igazán nem bírtam, utáltam. Aztán bumm a csavar és ki tudtam volna nyírni. Végül megállapodtam egy oké, utálom, de nem gonosz csak egy hatalmas idióta. Szóval igen, én aki úgy imádtam őket együtt, meg Tamlint úgy magában is és védtem „szegényt”, már úgy gondolom, hogy egy hatalmas, a történésekre teljesen vak, idióta.

Ellenben Rhys! Sajnálom, hogy annyi ideig utáltam, hogy így félreértettem őt! Mennyire rossz úton jártam! De megtértem, jelentem már teljesen imádom őt.

Hiszen: Szárnyai vannak, lila a szeme (LILA!!), fekete haja van és jóképű.

Most, hogy mindenki elkönyvelt engem egy felületes libának (:D) térjünk át a lényegre.

Rhys az egyik legaranyosabb srác, akiről valaha olvastam. Nem a top aranyos, mert az ezért mégiscsak túlzás és nem is illene hozzá, de azért nagyon aranyos. Törődő.

„”Don't you have other things to deal with?”

”Of course I do” (…) ”I have so many things to deal with that I'm sometimes tempted to unleash my power across the world and wipe the world clean. Just to buy me some damned peace” (…) ”But I'll always make time for you””

Észreveszi Feyret (khm khm Tamlin!), védelmező és megtört, a rengeteg szenvedéstől, amit átélt, látott illetve okozni kényszerült, mindeközben egy igazi Illyrian (nem tudom, hogy fordítják magyarra) harcos, aki mint az igazi udvara is, reménykedik.

Reménykedik egy jobb világról és tesz érte. Meg tesz érte és a népéért mindent, ha kell feláldozza a saját testét, lelkét, varázserejét és amit már rég megtett, a jó hírnevét. A jó hírnevét, ami sohasem volt neki. Mindenki gonosznak gondolja, de ez őt nem érdekli, mert ha ez kell a titok megörzéséhez, az emberek védelméhez, akkor gondolkodás nélkül megteszi és tűri, ahogy mások a háta mögött a szemébe köpnek és mindennek elhordják. Tűri.

Ahogy Feyrehoz viszonyul!

„My friend through so many dangers—who had fought for me when no one else would, even myself.”

Hihetetlen az önfeláldozás, hogy mit meg nem tesz érte! Feyre aztán nem mondhatja, hogy ráerőltte a kapcsolatukat. Többször is felajánlotta, hogy feküdjön le emberekkel! Ott hagyta Tamlinnél, hagyta volna, hogy elvegye! Végig tudta, de bírta, nem mondta el, hagyta egy ideig, hogy ő is tévesen gondolkodjon róla. Szerelmes belé, az igaz Társa, de mégis hagyja őt, elengedi a veszélybe is, mert Tamlinnel ellentétben tudja, hogy NEM A TULAJDONA, neki kell döntenie a saját életéről.

„No one was my master—but I might be master of everything, if I wished. If I dared.”

Igen az 55. fejezet lett a egyik kedvencem, de amikor megtudtam, hogy ott jönnek össze, még csak a 45. fejezetnél jártam, majdnem elolvastam előre, de jelentem büszkén, kibírtam és nem tettem. De én nem ilyenre számítottam, nem volt nagyképű, pedig eddig azt hittem és idézetekből úgy láttam, az lesz. Nem az a sunyi, rosszfiús álompasi, mint hittem, hogy lesz, nem ő a félreértett fajta.

„Rhysand is the most handsome High Lord.
Rhysand is the most delightful High Lord.
Rhysand is the most cunning High Lord.
Rhysand is a spectacular person.
Rhysand is the center of my world.
Rhysand is the best lover a female can ever dream of.”

(ÖÖÖÖ... ez nem számít :D)

A vége, a végére nincsenek szavak. Amikor Tamlin és Lucien belépett azt hiszem egy pillanatra megállt a szívem, és vagy egy percig sikítottam magamban aztán további percekig tagadtam, hogy nem nem nem nem ez NEM LEHET IGAZ! Tudtam, hogy valami rossz fog történni velük, mert nincs olyan könyvben, főleg nem a végén, hogy könnyű és bonyodalommentes küldetés, de ez még a vártnál is sokkal durvább volt! Teljesen kiakasztott.

Az meg, hogy ODA megy... hát Lucien gyanakvásán ördögien nevettem magamban, meg úgy az egész helyzeten. Mármint, nagyon sajnálom, hogy szét lesznek választva, (remélem két szemszögös az utolsó rész) de közben meg ördögien nevetek, hogy „ezek az idióták, komolyan bevették, hogy Feyre kitörte magát egy átok alól, amit Rhys rakott rá, hogy magánál tartsa?” innen is látszik, hogy mennyire gonosznak gondolja Tamlin Rhyst és milyen elképzelhetetlennek tartja, hogy Feyrenak ő kell helytte, azután is hogy többször világosan és érthetően elmondta neki, és kiderült, hogy TÁRSAK!

„I gave Lucien a sweet, sleepy smile. So our game began.”

SPOILER VÉGE

A könyv során megutáltam Tamlint, megszerettem Rhyst, akit most már teljes szívemmel (jó csak az ACOTAR-os szívemmel, más könyvek álompasijait más szívvel szeretem :D) imádok.

A történet egy résztől már izgalmas, küldetésekkel teli, igazi kiképzés.

A romantikus szál jól kidolgozott, egyáltalán nem légből kapott.

Még mindig imádom az írónő sílusát, csodálatosan és igényesen ír le mindent.

Féltem, hogy nem lesz olyan élvezhető agolul, mint magyarul, mert a nyelvtudásom azért, még nem tökéletes, de hozzászoktam hamar és nagy könnyebbség volt, hogy Kindlen elég volt rákattintanom egy szóra és kiírta magyarul.

Összegezve ez egy fantasztikusan csodálatos könyv volt, elején kis szenvedéssel. 

10/10

Olvasd el!