Sarah Dessen: Along for the ride - Álom két keréken

Fülszöveg:

Mióta a szülei elváltak, Auden képtelen aludni. Olyan rutint alakított ki, aminek a segítségével átvészeli az éjszakákat. De amikor úgy dönt, hogy a nyarat a tengerparton tölti apjával és új családjával, megpróbál felhagyni régi életmódjával.
A nyaralás több kihívást tartogat a számára, mint képzelte. Nemcsak apja új családjába kell beilleszkednie, de a környékbeli pletykás lányokkal is meg kell találnia a közös hangot. És ott van még Eli is, aki szintén álmatlanságtól szenved, és aki állandó éjszakai partnere lesz. A hosszúra nyúlt nyáréjszakákon szinte bármi megtörténhet…

Történet:

Szóval a főszereplő Auden az ő szemszögéből nézzük a történetet. Auden, okos, stréber, egész élete a tanulás körül forog. Mivel a bátyja "annyi energiát elvett" a szüleitől, neki már gyakorlatilag nem jutott gyerekkor. A szülei válása után az anyjával él aki elismert egyetemi professzor és író. És nem alszik éjszaka. A könyv elején ráveszi magát, és elmegy az apjához, az apja új feleségéhez (akiről már a találkozás előtt meg van a nem épp hízelgő véleménye) és az újszülött féltesójához. Itt találkozik Elijal aki szintén nem tud aludni, bár nagyon különbözőek de mégis együtt kezdenek el virrasztani. Auden elkezd dolgozni mostohaanyja ruhaüzletében és megismerkedik 3 lánnyal (akiket szintén első benyomás alapján megítél azonnal leír aztán elvonul).Ez röviden a történet.

Vélemény:

Erről két igencsak különböző értékelésem van, mert kétszer olvastam és igen sok minden változott a kettő között.

Az első olvasás utánival kezdem.:

Az fogott meg benne a leginkább, hogy az egésznek a hangulata olyan nyugodt. Ezt nem értettem először, mert vannak problémái kisebbek, nagyobbak és mégis olyan csendes és nyugodt. Nagyon tetszettek az éjszakáik , ahogy kihasználtak minden lehetőséget amit az éjjelek nyújtottak neki. Tetszett hogy Eli és Auden pont az ellenkezői egymásnak. Elinek a gondtalan csínytevésekkel teli gyerekkor, Audennek meg szinte nem volt gyerekkora mindig is felnőttként viselkedett. Mindenkinek voltak hibái a könyvben de ezt felismerték és elindultak az úton hogy ezen javítsanak. Ez egy nagyszerű könyv bárkinek szívesen ajánlom aki egy kis kikapcsolódásra vágyik.


Szóval elsőre nagyon tetszett az egyik kedvencem lett, aztán újraolvastam (ebben van történet leírás is kicsit bővebben) :


Nagyon valósághű az egész nincsenek benne drámák,túlspilázott szerelmi szálak és túl erős érzelmek az egèsz akár igaz is lehetne.
A történetet Auden szemszögéből láthatjuk aki nem alszik éjszaka.Az anyukájával él de eldönti,hogy az utolsó nyarat az egyetem előtt az apukájánál,az új feleségénél és az újszölött gyereküknél tölti egy csendes,tengerparti városban Colbyban.Itt találkozik Elijal aki szintén nem alszik ezért éjszaka együtt egy küldetést teljesítenek és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De igazából így újraolvasva láttam csak meg,hogy alig beszélgetnek csak mindig a lány utal rá utólag,hogy vele volt.
  • Mivel cselekménye tulajdonképpen nincs ezért az ami érdekesebb benne a karakterek.

Auden: Utálom!!! Nem emlékeztem rá,hogy ilyen de mostmár nagyon idegesített. Szinte érzéketlen, nagyon sokáig azt hiszi mindenkinél jobb, semminek sem örül és rendszeresen a saját boldogsága útjába áll. Hogy ne kelljen az emberekkel foglalkoznia, folyamatosan tanul különleges iskolába is járt ahol mindenki előrébb helyezi a tanulást mindennél. Audenn anyja még nála is érzéketlenebb, lenéz mindenkit főleg a nőket és a kapcsolatokat. Mindkét szülő bölcsész és nagyon gyerekesek. Auden olyan mint akinek nem volt gyerekkora,mert tényleg nem volt, a szüleit annyira lefárasztotta az energikus bátyja fölnevelése, hogy a lány már nem kapott gyerekkort és ezzel ő meg is volt elégedve. Őket nem bírom, ellentétben a mellékszreplőkkel Maggie, Adam, Wallace, Leah, Eli és a többiek. Ők dobják fel a sztorit mindegyikük különleges és nagyon jó barátok. Nekik meg túl sok gyerekkor jutott. A történet nyagyon lassú, egyáltalán nem izgalmas nagyrészt a lány napjait láthatjuk körbe-körbe. Mellékszállként megjelenik benne a bicózás ami szerintem egy remek része a könyvnek. Nekem tetszik nem kedvencem és viszonylag távol áll már tőle de attól még nagyon jó a nyári lebzselős hangulata. Mindenkinek ajánlom elolvasásra legalább egyszer.
Négy részre osztva a könyvet az első bevezető rész jó aztán kicsit unalmas . A második része nagyon jó . A harmadikat ki nem állhatom. Az utolsót szeretem. Auden a végére megváltozik minden amit írtam főleg az elejére vonatkozik, kár, hogy nagyo sokáig tart az eleje.
A borító nekem tetszik, bár a könyvhöz nem reális, de jól néz ki.

10/6 Jó olvasást!

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene